Mit érdemes tudni a Google AI Max technológiájáról, és mik az ezzel kapcsolatos tapasztalatok

A Google 2025 májusában bejelentette, hogy rövidesen érkezik az úgynevezett “AI Max for Search” funkció a Google Ads-en belül, amit a magyar fiókok esetén fokozatosan be is vezettek a nyár folyamán.

Mint minden ilyen esetben, amikor innovációt, újítást lehet ügyfeleink fiókjaiba bevezetni, azonnal egeret ragadtunk és elkezdtük tesztelni, mit is tud ez az újítás. Ezeknek a tapasztalatoknak az összefoglalója következik 5693 karakterben.

Bevezetés – Az AI Max-ról röviden

Fontos rögtön az elején leszögezni, az AI Max nem egy új kampánytípus, hanem egy optimalizációs lehetőség, amit a meglévő keresési kampányok beállításain belül érhetünk el.

Ha bekapcsoljuk ezt a funkciót, az a Google leírása szerint három területen hoz fejlesztést az adott kampányokban:

  • Keresési kifejezések bővítése: a mesterséges intelligencia segítségével a meglévő kulcsszavakhoz kapcsolódó, releváns és jól teljesítő keresési lekérdezésekre is megjelenhetnek a hirdetések, ezzel olyan kifejezésekre is, amelyekre az eddigi beállításokkal nem lett volna lehetőség.
  • Szövegtestreszabás: a rendszer képes dinamikusan új címsorokat és leírásokat generálni a céloldalak, meglévő hirdetések és kulcsszavak alapján.
  • Cél URL bővítése: a Google a felhasználókat a keresési szándékukhoz legjobban illő aloldalakra irányíthatja a weboldalon belül.

Azonban, ha nem akarsz teljesen szabad kezet adni az AI-nak, a szövegtestreszabás, valamint a cél URL bővítés kampányszinten kikapcsolható. Ettől függetlenül (természetesen) az a Google ajánlása, hogy mindhárom funkció legyen bekapcsolva, a lehető legnagyobb eredmény elérése érdekében.

További fontos információ még, hogy az AI Max nem váltja ki a kulcsszóegyezési típusokat, sokkal inkább kiegészíti azokat. Ha egy felhasználó keresése pontosan egyezik egy kulcsszóval a kampányban, az továbbra is elsőbbséget élvez a megjelenések alkalmával.

Miért vezette be ezt a funkciót a Google?

A keresési szokások villámgyorsan változnak. Ahogy a Google egyre több mesterséges intelligenciával támogatott lehetőséget— például az AI-alapú áttekintést — integrálja a Keresőbe, az emberek egyre összetettebb, beszélgetés-szerű, sőt akár vizuális lekérdezéseket is használnak már a mindennapokban.

Ugyanakkor az is igaz, hogy hirdetői oldalról a kampányok automatizálásával jelentősen csökken az átláthatóság és a kontroll a beállítások felett. Az AI Max pont erre a problémára kínál egyszerű és hatékony megoldást, hiszen továbbra is hozzáférhetőek a megszokott keresési jelentések és beállítások, miközben új célzási és kreatív eszközök is használhatóvá válnak.

Lényegében ez a Google válasza arra az egyre növekvő igényre, hogy az automatizálás rugalmas legyen, de kontrollálható.

Hogyan működik az AI Max? Mi a működési elve?

Betettem még egy oszlopot a táblázatba, a min. ROAS oszlopot. A ROAS egy megtérülési mutató, ami a hirdetésekre vonatkozik. Azt mutatja meg, hogy a nettó árbevétel hányszorosa a hirdetésre fordított költségeknek.

Ahhoz, hogy ne veszteséggel értékesítsük a Googleben ezeket a termékeket ennek az értéknek magasabbnak kell lennie, mint a táblázatban szereplő minimum értékek.

A számítási képlet: min. ROAS = Profit / Eladási ár.

Tehát ha ez az érték magasabb, mint a kapott minimum érték, akkor marad még elég profitunk a hirdetési költségek levonása után is.

Hogy működik a Google Ads?

Optimalizáció a kampány minden szintjén

Az AI Max továbbviszi a hagyományos kulcsszó-alapú célzást, de kiegészíti azt a “broad match” és úgynevezett “keywordless targeting” technológiával. Ez azt jelenti, hogy a rendszer nem csupán kulcsszavak alapján, hanem a landing oldalak, hirdetések és eszközök tartalmaiból is dolgozik, hogy releváns, eddig el nem ért keresési lekérdezésekre is megjelenhessünk.

Ez jól működik az olyan témák esetén, ahol már jól szereplő kampányok futnak – főleg exact, vagy phrase match esetén.

Licitálás: valós idejű ajánlatoptimalizálás

Az AI Max használata smart bidding stratégiát (pl. cél CPA, vagy cél ROAS) igényel. Ezek lehetővé teszik, hogy a rendszer valós időben, az adott felhasználói szándék és eszköz alapján optimalizálja az ajánlatokat – így képes maximális teljesítményt elérni, az előre meghatározott költség- vagy értékcél alapján.

Dinamikus kreatív-variációk generálása

Az AI Max dinamikusan létrehozza, vagy testreszabja a hirdetésszövegeket. A rendszer a landing oldalak, meglévő hirdetések és kulcsszavak alapján generál új címeket és leírásokat.

Érdekesség, hogy egyes esetekben a hirdetések már blogcikkekből is kivehetnek részleteket (nem csak landing oldalakból), és jóval hosszabb címeket generálhatnak – ilyen formátumoknál gyakran magasabb ROAS tapasztalható a Google elmondásai alapján.

Saját tapasztalataink az Adlabnál

Iparágak és kampánytípusok, ahol már teszteltük

Ahogyan azt már a cikk elején írtuk, mi is azonnal teszt alá vetettük ezt az új funkciót az ügyfeleink fiókjaiban. Kezdésnek duplikáltuk a meglévő kampányokat, és az újonnan létrejött beállításait módosítottuk úgy, hogy bekapcsoltuk az AI optimalizációt, így tulajdonképpen meg tudtuk versenyeztetni a régi és az új megközelítést.

Első körben webshopoknál vetettük be ezt az új funkciót, így ezekkel kapcsolatban rendelkezünk részletes tapasztalatokkal.

Hogyan is teljesít a gyakorlatban az AI Max kampányoptimalizáció?

Átlagosan két hónapja futnak a megvizsgált fiókokban az Ai-al segített hirdetések, valamint azok már jól ismert, AI segítés nélküli társai. Összesítve elmondható, hogy a fiókok átlagos költéseihez képest

  • 5-10%-os extra keretet fordítottunk az AI-os hirdetésekre,
  • átlagosan 9,6 extra vásárlást sikerült realizálni. Ez százalékos értékben 1,53%-os növekedést jelent,
  • a fiók megtérülések átlagosan 1,12%-al csökkentek.

Összefoglalás

Nagyon pozitív, hogy a Google folyamatosan próbálja bővíteni a hirdetési lehetőségeket, ugyanakkor érdemes ezekkel vigyázni, mert habár néha-néha jobb eredményeket tudunk elérni ezekkel a beállításokkal, bár összességében minimális különbségeket tapasztaltunk.

Érdemes tehát minden esetben tesztelni, és a saját, egyéni céljainkhoz képest módosítani a keresési kampányokat.

Ha azonban szeretnéd folyamatosan kipróbálni a legfrissebb újdonságokat, de nincs kedved a beállításokkal, valamint a kiértékelésekkel foglalkozni, keress minket bátran, és segítünk.

Legnézettebb posztok:

Mindent a Google Ads kulcsszavakról

Minden valamirevaló marketinggel egy picit is foglalkozó ember tudja, hogy marketing alphája és omegája a hirdetések célzása. Ez különösen így van az online marketinggel kapcsolatban. A saját véleményem szerint a célzásnál csak az fontosabb, hogy az adott személynek egy remek terméket kínáljunk, nagyszerű áron.

Tovább olvasom »

Mi leszünk a te versenyelőnyöd

a konkurenciáddal szemben